|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 4 találat | lapozás: 1-4 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Poe, Edgar Allan 2002. december 3.A temesvári Csiky Gergely Színház keretében működő Krecsányi Ignác Alternatív Színházi Műhely Edgar Allan Poe Az áruló szív című írásának színpadi változatát mutatta be. Dukász Péter játszotta a főszerepet. /Szentklárai G. Eszter: Évadnyitó a Krecsányi Ignác Alternatív Színházi Műhelyben. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), dec. 3./2003. február 21.A Csíki Játékszín előadása /Az éj tánca/ András Lóránt rendezői, koreográfusi és díszlettervezői produkciója Edgar Allan Poe huszonkét novellájából ihletett mozgásszínházi etűdök sorozata. Az előadás elmegyógyintézetről szól, ahol az ápoltak az urak, ők lakomáznak, szórakoznak, miközben az ápolók cellában tengődnek. /Zsehránszky István: Éjünk Tánca - kamaraelőadásban. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 21./2010. november 6.A kolozsvári Polis Kiadó a könyvvásáronDávid Gyula, a kiadó vezetője nyilatkozik lapunknak: – Az idei könyvvásárra a következő kiadványokkal jelentkezünk: Csőgör Lajos börtönévei (1949-1955).Összeállította és a bevezeté visszaemlékezést írta Csőgör István. Benkő Samu kíséré tanulmányával, DVD-melléklettel. Csőgör Lajos professzor, a Bolyai Tudományegyetem első rektora, a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet professzora, a második világháború utáni évek romániai magyar közéletének kimagasló személyisége 1949-1955 között egy utólag meghozott adminisztratív ítélet következményeként, majd egy hazaárulási per vádlottjaként hat évet töltött különböző romániai börtönökben. 1994- ben készült vele az a nagyszabású videointerjú, amelyből a börtönéveit visszaidéző, mintegy két órát kitevő rész olvasható ebben a kötetben (és tekinthető meg a mellékelt DVD-lemezen). A kötet végén néhány alapdokumentum fakszimilében is megtalálható. Másik könyvünk bizonyára nagy sikernek örvend majd. Az Estharangok. Dsida Jenő vallásos versei Deák Ferenc grafikáival jelent meg. Dsida Jenő költészetének egyik meghatározó témája a hit, a valláshoz és annak örök értékeihez való kötődés. Éteri és mégis emberi ez a viszony az Örökkévalóval, s közöttünk való létének földi jelképeivel: a templommal, a harangzúgással, a szentekkel, akik egyfajta hidat képeznek számunkra a Feléje való törekedésünkben. Jelen kötetben Dsida 38 verse olvasható, ezek közül került ki az a 19, amelyek a grafikust a gondolatokat kifejező alkotásokra ihlették. A kivételes gonddal készült kötettel a Polis Könyvkiadó a 75 éves Deák Ferencet is köszöntötte. Lőrinczi László: Az alázat ünnepei című, válogatott műfordításokat tartalmazó könyve kétnyelvű kiadás. Egy gazdag és termékeny műfordítói pálya "névjegykártyája" ez a kötet, amelyben a ma kilencvenkettedik éves, Szardínia szigetén élő szerző tizenegy költőt szólaltat meg magyarul: olaszokat, franciákat, angolokat, spanyolokat, románokat, versenyre kelve nemegyszer ismert és elismert költő- műfordítótársakkal. A kötetben Giacomo Leopardi, Giuseppe Ungaretti, Salvatore Quasimodo, Filippo Tomasso Marinetti, Cesare Pavese, Guillaume Apollinaire, T. S. Eliot, Edgar Allan Poe, Federico Garcia Lorca, Tudor Arghezi és Mihai Eminescu eredeti költeményeit is megtalálja az olvasó. A kötetet Soó Zöld Margit négy grafikája gazdagítja. Az én vándorlásom. Horváth István emlékezete. Szerkesztette Nagy Pál. Egy évvel ezelőtt emlékezett meg írótársadalmunk Horváth István születésének centenáriumáról. Magyarózdon született és 1977-ben Kolozsváron hunyt el, tragikus körülmények között. "A paraszti mikrokozmosz mélyrétegeinek súlyos örökségével indult el" – írja róla Nagy Pál –, dél-erdélyi falujából, menekültként, s "a népi ihletettség tiszta forrásaitól félre nem kanyarodva, változó világunk sokasodó, bonyolult jelenségeit" megértve és költőileg birtokba véve vált a 20. századi magyar irodalomban méltán számon tartott költővé, elbeszélővé és múltba tűnő faluja százados értékeinek monografikus megörökítőjévé. A kötet – gazdag képanyaggal – életét és írói pályáját eleveníti fel esszéken, kritikákon és kortárs visszaemlékezéseken keresztül. Cseke Gábor: Szerpentin vándora című könyve "szigorúan válogatott verseket" tartalmaz, melyeket a költő 1967 és 2010 között írt. Cseke Gábor tavaly megjelent önéletrajzi vallomása, a Jelentések magamról tanúsította már, hogy a szerző kegyetlenül szigorú tud lenni önmagához. Mostani könyvében több mint 40 év költői termését teszi hasonlóan szigorú mérlegre. Ennek az önvizsgálatnak az eredménye a mostani karcsú kötet, amelyet a Szürke rímek című ciklus zár (illetve annak a 199-ből "életre ítélt" 80 darabja). "Legyen a Szerpentin vándora – írja ő maga a bevezető ajánlásban – eddigi költői tévelygéseim felvállalt summája. Igaz, a többit is én magam írtam, nem tagadom meg őket, de már nem kérkednék velük." Egyed Péter: Szellem és környezet című kötete filozófiai esszék és tanulmányok gyűjteménye. A szerző, a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem filozófiaprofesszora 2003 óta írott esszéit, tanulmányait foglalta be ebbe a kötetbe. "A könyv – írja ő maga – négy nagy szerkezeti egységre tagolódik, amelyekben megjelenik az alapfilozófiai kutatás, az emberrel és a (biztonságos vagy szétesett) világával kapcsolatos tematika, a szabadság (ezúttal főleg a belső dimenzió felől) és a liberalizmus kérdésköre, végül pedig a magyar filozófia problémái." Álláspontja szerint – N. Abbagnano véleményét osztva – "a filozófiatörténet értelme nem önmagában van, szellemi haszna az, ha a legnagyobbak érveit és gondolkodásmódját megértve, azokat a mi gondolkodásunk elemeiként is hasznosítani tudjuk." Az utóbbi öt kötetet november 11-én, csütörtökön 17 órakor, a Bolyai téri unitárius egyházközség felújított tanácstermében mutatja be Gálfalvi Zsolt és Dávid Gyula. A jelen lévő szerzők a bemutató keretében dedikálnak. Csőgör Lajos börtönemlékezéseinek könyvét 12-én, pénteken 18 órakor a Kultúrpalota nagytermében, az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvos- és Gyógyszerészettudományi Szakosztályának emlékülése keretében mutatja be dr. Feszt György. (bölöni) Népújság (Marosvásárhely) 2011. december 21.Magányból – az örökkévalóságbaLőrinczi László halálára 2011. december 18-án, életének 93. évében Settimo San Pietróban, Szardínia szigetén elhunyt Lőrinczi László. A gyászjelentő minden fájdalmat magába rejtő, száraz mondatai egy sokoldalú, termékeny írói pálya lezárását adják hírül. Hogy ki volt ő, azt talán legjobban egyik közeli barátjának, Bántó Istvánnak egy nem is olyan régi születésnapi jellemzését idézve mondhatjuk el: „Csöppnyi derűvel, szívesen mondogatta magáról, hogy ő tulajdonképpen az irodalom napszámosa. Amikor először hallottam tőle ezt a ma már divatja múlt kifejezést, sehogy se fért a fejembe, hogy ez az elegánsan öltözködő, szigorúan pedáns, kimért, udvarias úriember napszámosként görnyedezzen akár irodalmi művek kimunkálásában. Pedig ezt tette. Könyvkiadói, majd szerkesztőségi munkája utáni szabadideje lett az ő irodalmi műszakja. Itt lelte igazi örömét az alkotásban a szépség parancsának engedelmeskedve, itt töprengett, vívódott irodalmi művei szárba szökkenésén, művészi megformálásán, dolgozott a maga megszabta igényességgel, felelősséggel. Tehetsége közismert nagy műveltséggel párosult, hitt az irodalom gondolat- és érzésformáló hatásában, elkötelezettje volt az író közösségi szolgálata eszméjének. Írói műhelyének légkörét mindezek együttes hatása alakította, ami aztán kifejezést nyert szépirodalmi munkásságában.” 1919. január 21-én született a Szeben megyei Pusztacelinán. Joghallgatóként 1935-ben közölte első verseit az Ifjú Erdély, majd nemsokára novelláit az Erdélyi Helikon, nemzedéke nevében vitázó cikkeit a Brassói Lapok, az Ellenzék, a Független Újság. 1946-ig joggyakornok, törvényszéki albíró volt Kolozsváron, akkor rövid ideig a Művelődésügyi Minisztériumban a magyar művelődés ügyeinek háború utáni gondját felvállaló államtitkár, 1949-től – fél évszázadra Bukarestben ragadva – a román főváros megpezsdülő magyar szellemi életében könyvkiadói és lapszerkesztő, a Marosvásárhelyen megjelenő Új Élet bukaresti megbízottja. Irodalmi körökben elsősorban műfordítóként tartották számon. Az ő magyarításában olvashattuk annak idején Mihail Sadoveanu nagy regényeit (A Nyestfiak, A balta, A parasztkapitány) és Inasévekcímmel megjelent emlékiratát, Ioan Slavici novelláit, George Călinescu Ottilia titka és Matei Caragiale Óvárosi gavallérok című regényét, Tudor Arghezi Szűzanya szeme című prózai költeményét. De egyike volt azoknak, akik az 1960-as évektől a kortárs nyugati líra felé is ablakot nyitottak számunkra: többek között ő szólaltatta meg magyarul Giuseppe Ungaretti, Salvatore Quasimodo, Cesare Pavese – később Bertolt Brecht, Federico Garcia-Lorca költeményeit, vagy Leopardi híres versét, A remete rigót, költői versenyre kelve jeles elődökkel Dante Purgatóriumának tizenöt énekét, s Edgar Allan Poe híres versét, A hollót. A műfordító-maszk azonban nem rejthette el az alkotót: elsősorban a világirodalomban széles körben tájékozott művelt esszéírót, a hiteles tudósításokkal hazatérő világjárót, s olykor a színpad „világrengető deszkáira” merészkedő drámaírót sem. Kisebb-nagyobb időközökben egymást követő könyvei: A közvetítő (1987), A lehetetlen kísértése (2002), Üzenetek Erdélybe(2010) című esszé- és tanulmánykötetei, útijegyzetei (Itáliai napok, 1965, Lépések visszhangja, 1973, Hazatérés Lucaniából, 1985, Zöngés napló, 1996), s különösen Kuncz Aladár Fekete kolostorának történetei és alakjai nyomába eredő „irodalomtörténeti riport”-ja, a három kiadást megért, és folyton bővülő-gazdagodó Utazás a Fekete Kolostorhoz (1974, 2005, 2011) tanúságai ennek a nyitott szemmel járó, megszívlelendő tanulságokkal hazatérő nyugtalan szellemnek. Sokarcú írói pályájának külön vonulatát képezik a búvópatakszerűen fel-felbukkanó kisregényei. Az elsőt 1940-ben még az Erdélyi Helikon közölte volna, de az ígéretes mű, a Szomszédok befejezetlen maradt, s csak napjainkban (2010) támadt fel a hét évtizedes tetszhalálból. Késői írás a Sárból vétettél(korábbi címén A szigetlakó) is, akárcsak a régmúltba elsüllyedt fiatalkori emlékeket felelevenítő másik kisregény: A Rhapsody fedélzetén. A teljességre korántsem törekvő felsorolás helyett talán érdemes megállnunk egy pillanatra az utóbbi évtizedekben kiadott könyveinek belső címlapján olvasható jelmondatnál: „SOLULS ERIS”. Ez olvasható az 1993–1996 között Bukarestben saját költségén, primitív nyomdai köntösben megjelentetett kötetein, az új „hazájában”, Szardínia szigetén 1998–2002 között kiadottakon, s ennek felírását kérte újabb könyveire is, amikor öt-hat évvel ezelőtt megkeresett azzal, hogy további terveinek gondját velünk megossza. A szónak a latin–magyar szótár szerint több jelentése is van – lényegében ugyanazzal a lelki-érzelmi tartalommal –: „egyedüli, magányos, elhagyatott, puszta, lakatlan”. A bukaresti évtizedek alatt „napszámos”-feladatokkal megterhelt, saját lelki tájaira csak néha-néha eljutó alkotót ugyanúgy kifejezi ez a jelmondat, mint azt a szellemi embert, aki másfél évtizede a Mediterrán-tengeri sziget Settimo San Pietro névre hallható városkájában élt, de akinek – egy modern Mikes Kelemenhez hasonlóan – gondolatai mindegyre hazaszálltak. És nem csak gondolatai, hanem művei is. A távoli sziget kisvárosának temetője befogadta porhüvelyét. De a szelleme könyveiben megtalálta az utat hazafelé, a szülőföldre, amelynek irodalmát oly sok és oly sokféle értékkel gazdagította. Dávid Gyula Szabadság (Kolozsvár) lapozás: 1-4
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
